A szerelmesek úgy találják meg az utat egymásba, mint a vakok. Mindegy, mennyi időt töltöttek külön, azonnal megismerik a másik testének illatát, formáját, tapintását, és rálelnek az útra. Semmit sem kell újratanulni. Francesca Marciano
Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt. Francesca Marciano
A szerelem néha olyan könyörtelenné teszi az embereket, amilyenné még a gyűlölet sem. Amikor a szerelem a tét, senki sem tartja elfogadhatatlannak, hogy amikor a másik nem figyel, hátba döfje. Francesca Marciano
Diplomás 
